Fáj. Szorít, Nehezen lélegzem

azágyban.Érzem, hogy 

fojtogat, nem csak álom.

 

Éget. Mar. Könny

Vér csöppen az arcomra,

Mintha csak tinta volna.

Végig húzom rajta ujjam,

Ahogy sok film mutatja.

 

Nem alszik ez a vér soha,

Nincs ideje ahhoz neki.

Nem hagyom, hogy pihenjen,

Így kell mindennek véget vetni.

 

Sok seb tetoválásként ékesít,

Nem tagadom ki tette.

Az ábrák részei létemnek,

Nem is tudom hány éve.

 

De nincsen már sok hátra,

Az utolsó csepp is kifolyik.

Kiszáradt testemet nézi a lelkem,

Mely örökké itt barangol.

És most jött el a pillanat, hogy leszögezzem nem élek mazochista vagy önkárosító életet. Ez a vers is csak egy dolog abból a sok mindenről, amik körülöttem, vagy a világban történnek.

Kezem nyújtom feléd,

Te nem vesued észre.

Pillantásom fúrom beléd,

Mintha semmis lenne.

 

Ez nem szerelem, tudom,

Csak kreált rajongás.

Magányos szív alkotja,

Tenni ellene: csalás.

 

Nem szerelem, de mégis fáj,

Borzasztó bizonytalanság.

Nem tudom, mire gondolsz,

És soha meg sem tudom tán.

 

Érzel valamit?

Tudom, hogy nem.

Mondaná, ha mégis?

A válasz ismét, nem.

 

Jobb is ez így, egyszerűbb,

Nem áldoznám barátságunk.

Hogy kockáztassak?

Nem vagyok olyan bátor.

 

Nem vagyok szomorú, csalódott,

Érzéseim sem bánom.

Tudom, ez csak álmodozás,

Arra pedig nincs tiltás.

Talán sokan ismerjük a beteljesületlen szerelem érzését, mikor csak úgy mar a tudat, hogy talán ő semmit nem érez, de persze soha nem derül ki, ha személyesen meg nem kérdezzük. A másik pedig, hogy ha valaki rajong valaki vagy valami iránt, akkor képes beleképzeli olyat, ami nem is létezik és ebből még inkább abba za önkívületi állapotba esik és mélyebbre halad az érzelmek világában.

Most kéne tanácsot adnom, de sajnos én is arra szorulok. :/

Bús üresség kong mindenütt,

   Körülöttem az üres szobában.

   A fehérség vakít, fényes.

   A sötétség emészt magába.

 

Menekülhetnék drogba,

   Piába, vagy halálba.

   Az egyszerűbb igaz?

   Mint szembeszállni a magánnyal.

 

Fekete-fehér, fehér-fekete,

   Erős kontrasztok,

   Ahogy az emberek különböznek.

   Minden szín úgy hasonló.

 

Fehér szobában, egy fekete lélek,

   Menedéket keres, talál-ÉLET!

 

Nincsen egyedül az, ki magányos,

Hiszen minden ember van, hogy magányos.

Nem tudom, hogy volt-e valaki olyan helyzetben, hogy valaki közeli ismerős, barát depressziósnak,egyedül érezte magát és ez az érzés végzetessé vállt. De ehhez nem kell, hogy az illetőt ismerjük, mert az a tudat, hogy valaki már nem él, már az is elég a szomorúsághoz.

A lényeg, hogy kitartás és emlékezni kell, hogy mindenből van kiút, még ha ez látszólag lehetetlen is. 

Sétálok az utcán.

   Tűnődöm az életen.

   Számomra minden más,

   Hisz itt vagy nekem.

 

Minden másként szól,

   Minden színes,vidám.

   Ez csak azért lehet,

   Mert rám mosolyogtál.

 

Minden madár engem néz,

   Dalával kísér.

  A szellő is követ,

   Arcomon igazságot keres.

 

Tudod mi a kérdés?

Te is érzed ugyanezt?

 

Hosszú utat tettél meg,

hogy elérkezzél ide.

Most itt az, mire vártál,

mégis mást választottál.

"Bolond a nő"-hallom,

Szerelemért mindent megadna.

"Bolond a férfi"- szólnak,

Nőért csak úgy rohannak.

"Bolond az ember"-mondom én,

"Mindent a hatalomért."

Lehet, hogy kiket igazi barátnak hiszek,

mégsem azok.

Az arc mögött rejtenek,

egy másik arcot.

Felém csak mosolyognak,

és oly kedvesek.

Hátam mögött rosszat mondanak,

nem szeretnek.

 

Tudom, igaziból nem szeretnek,

kihasználnak, elfelednek.

Mondanak ők szépet és jót,

de a hazugság bennük lapul.

Mit mondok, arra nem figyelnek,

csak mennek, s nevetgélnek.

 

Lassan tudomásul veszem, 

tennem kell ez ellen.

Oda megyek s üvöltöm,

"Tudom, hogy mások vagytok."

Csak játsszák a jó fejedt,

igazából kegyetlenek.

Nem érzem jól velük magam,

mert mindig magamra hagynak.

Na jó a művészi szabadság értelmében remélem mindenki elnéz nekem pár dolgot és ez a következőekre is érvényes. :D

Mondhatnám, hogy művészlélek vagyok, ami sok szempontból igaz is lenne, de ez csak egy jelző, amit az olyan emberek aggatnak magukra, akik zenélnek, írnak, táncolnak, vagy bármilyen művészetben jártasak vagy akik csak szeretik hallgatni, nézni stb. 

De mi is a pontos jelentése? Művészlélek: "Művészi hajlamú, érzelmileg fogékony, a köznapi dolgokkal kevéssé törődő lelkialkatú személy." Ezt írja a kislexikon.hu.

Szóval az első két kijelentés igaz is rám, de azt azért nem mondanám, hogy a köznapi dolgokkal nem törődöm. Inkább úgy írnám ezt le, hogy meglátom a szépet abban is, amit más észre sem vesz,hogy ott van, olyan dolgokon gondolkodom el, amik másnak normális esetben eszébe nem jutna. A gondolatmeneteim hosszúak és külső szemmel mondhatni teljesen értelmetlenek, de engem lekötnek, néha annyira elmerülök, hogy szinte "nem látok" csak úgy ott vagyok testileg és csak arra ébredek fel, ha dudál az autó, mert leléptem elé, miközben nekem piros a lámpa.

Attól, mert nem ért meg senki, még nem biztos, hogy művész is vagy.

Szóval mondhatni fura vagyok, de ez kívülről nem látszik, remélem :D . 

A lényeg,hogy bizonyos mértékben művészléleknek tartom magam. A művészetekhez egész tűrhető érzékem van, de nem szeretem megosztani azt amit csinálok, túlságosan is tartok mások véleményétől. De kritikára szükség van és pont ezért döntöttem úgy, hogy megosztom az érdeklődőkkel a verseimet is. Van köztük olyan is, ami nekem sem nagyon tetszik és utólag elolvasva borzasztó, de az az adott lelkiállapotomról szól és sokszor az, ha valami nem rímel, vagy nincs értelme, többet jelent annál, mintha kicentizve le lenne írva.

Szóval én, aki magamat művészléleknek tartom - de ezt döntse el mindenki maga - de művésznek nem, mert ahhoz sokkal többet kéne letennem az asztalra, azt kérem mindenkitől, hogy előítéletek nélkül fogadják a verseket és bátran írják le véleményüket, mert azokból sokat tanulhatok. :)

Mikor kb egy éve kaptam egy e-book olvasót, belevetettem magam a digitális könyvek világába. Találtam egy csomó oldalt, ahonnan különböző könyveket lehet letölteni és elkezdtem keresgélni. Ha az egyiknek megtetszett a címe, rögtön rákerestem, ha tetszett a rövid leírás, amit találtam, akkor letöltöttem. A Tizenhárom okom volt című könyvvel már korábban is találkoztam és a környezetemben is sokan mondták, hogy nagyon jó könyv, így, mikor megtaláltam, le is töltöttem. Most egy kis idő elteltével rávettem magam, hogy elolvassam.

Az alaptörténet az, hogy van egy tini főszereplőnk, Hannah Baker, akinek látszólag teljesen szokványos tini problémái vannak. Elsőévesként felkerült egy fiú által készített listára, amin rajta volt, hogy melyik gólyának milyen feneke van, mármint mennyire jó, vagy rossz. Hannah az első, neki van a legjobb feneke a gólyák között. Senkinek nem esne rosszul, ha azzal vádolnák, hogy neki van a legjobb feneke, sőt. Na de ez volt a kezdete annak az esemény hullámnak, ami Hannah-t arra késztette amire. Olyan pletykák kezdenek el róla terjengeni, amik rossz fénnyel vetülnek rá. Mindennek ez a kis lista az indítója. A fiúk azt hiszik, hogy mindent meg lehet tenni Hannah-val. Sokan megpróbálják kihasználni, még olyan is, akit a barátnőjének hitt. Éjszakai kukkoló, tapizó a bárban, vagy a jacuzzi-ban és így tovább, van itt minden. A lényeg az, hogy minden összejött neki és már nem bírja, ezért öngyilkos lesz. De mielőtt végleg elhagyná a világot, összegyűjti 13 történetben, hogy miért is jutott oda, ahova. A 13 történet mindegyike egy-egy embert jelent, akiket meg is nevez. Mind a 13 személynek meg kell hallgatnia az összes hangfelvételt, amit 7 db kazettára vett fel. Az emberek egymásnak küldözgetik a kazettákat, az azokon lévő sorrendek alapján, így mindegyikőjük megtudja, hogy miben járult hozzá, hogy Hannah öngyilkos legyen.

A történet egy fiú, Clay, szemszögében játszódik, aki az egyetlen volt, aki nem azért került fel a kazettára, mert bántotta Hannah-t. Ő a 9. kazetta szereplője, de eleinte nem tudja, hogy miért került fel erre az ördögi listára. A könyvben párhuzamosan két narrátor van, Hannah meséli a történeteket, míg Clay érzelmei, cselekedetei, gondolatai megmutatják az olvasónak, hogy min megy keresztül. A könyv végigvezeti, ahogy Clay lelkileg egyre inkább leamortizálódik. Az ő reakciói azok, amik tudatosítják a történet lényegét: Miért nem szól senkinek Hannah?

A story szerintem nagyon érdekes, kazetták, egy éjszakás rémálom Clay számára stb. Bár tetszett, de végig az motoszkált bennem, hogy sokunkkal történtek már hasonló dolgok, vagy akár rosszabbak is, de feltudtuk dolgozni és KOMMUNKIÁLTUNK, mert, hogy szerintem ez a legfontosabb mondanivalója a történetnek. Ha valami bánt és foglalkoztat, akkor fontos, hogy azt valakivel megoszd. Hannah hibája az volt, hogy nem élt a lehetőségekkel, mikor beszélhetett volna valakivel és akkor nem lett volna öngyilkos. Lehet, hogy nehéz a kínos, vagy fájdalmas élményekről beszélni, de mindenkinek van valakije, akivel beszélhet ilyenekről, vagy csak elmondhatja neki. Sokszor nem is kell keresgélni, mert ott van az az illető az orrunk előtt, csak esetleg ő valami miatt zavarban van, mikor közeledni
próbál hozzád.

Szerintem érdekes volt, ahogy leírta az eseményeket, ahogyan sorban minden értelmetnyert és ahogyan egyik kazettáról a másikra bukkantak fel a történetek közötti kapcsolatok. Szomorú, de elgondolkodtató történet, kicsit máshogyan is értékelsz pár dolgot, miután elolvastad.

A tanulság tehát az, hogy beszélgessünk, bármennyire is úgy gondoljuk, hogy csak fölösleges panaszkodás és hülyeség, mert nem az, ha az lenne, akkor nem foglalkozna vele az illető. Ha megosztod valakivel, akkor könnyebb lesz, nem szabad gyűjteni a gondokat, mert akkor felrobbansz. Erősnek és kitartónak kell lenni, Hannah feladta és olyankor már nincs visszaút.

Nem is olyan rég fejeztem be az Eragon kötetek utolsó részét. Egy évembe került elolvasni mind a 4 részt, de nem azért, mert nem tetszett, hanem, mert nem szerettem volna, hogy vége legyen és bevallom, kicsit tartottam a befejezéstől. A félelmem persze nem volt alaptalan, mindenkitől csak azt hallottam, hogy milyen borzalmas és összecsapott lett a vége, mintha csak azt szerette volna, hogy most már legyen elég az egész történetből és írt egy kis lezárást.

Nekem nagyon tetszett a történet. A lezárás is. Igaz én abban reménykedtem, de a végén a cselekmények logikusak voltak és szerintem nem is lehet ennél jobban, sőt nem is kell ennél jobban leírni, ahogyan Eragon a végén járja a városokat. Szóval szerencsére kellemesen csalódtam, nekem nagyon tetszett a történet.

Az első részről készült egy film is, de a többiről nem. Akik olvasták a könyvet, azok tudják, hogy miért nem lett nagy sikere a filmnek, de akik nem olvasták, azok szerintem élvezhették a filmet, mert ha egy különálló történetként tekintünk rá, akkor még jó is lehet.

A történet nagyon egyszerű. Egy fiatal fiú, Eragon, nagybácsijával és unokatestvérével él Carvahall-ban, ami egy kis település. Földet művelnek, mindenki ismer mindenkit. Carvahall a Gerinc lábánál van, ami egy messze elnyúló hegység. Mindenki retteg a Gerinc közelébe menni, de Eragon nem fél és többször tesz kitérőket a Gerinc felé. Egyszer nagy robbanásra lesz figyelmes és mikor a helyszínre ér, akkor egy kék követ talál, ami tökéletesen van csiszolva. Hazaviszi és nem sokkal később
megreped a kő és kikel belőle egy zafír kék sárkány fióka. Eragon eteti és bújtatja a kicsit, de az mindig többet enne és egyre nagyobb. Végül messzebbre viszi, de sokszor látogatja. Mikor nevet próbál neki találni a régi sárkányok neveit sorolja és végül a Saphira nevet választják. A kaland lassan elkezdődik, mert a még ki nem keltnek hitt sárkánytojást sokan keresik. A Lovasnak és sárkányának menekülnie kell és Brom, akit bolondnak hittek a segítségére van és vele tart. A cél, hogy biztonságban eljussanak a törpékhez és később a tündékhez. Brom tanítja őt varázslásra és kardforgatásra és még sok mindenre amire szüksége lehet. Közben egy tündét is megmentenek Arya-t és sok nehézség árán eljutnak céljukhoz. Brom sajnos meghal, de méltó temetést kap. Új szereplők is megjelennek, akikről nem is sejtenénk, hogy később milyen fontosak lesznek.

Ez az első rész dióhéjban és ezt az első részt próbálták megfilmesíteni, sajnos nem sok sikerrel. 

Nagyon sok minden más sorrendben történik és ha
marabb derülnek ki olyan dolgok, amiknek csak később lenne szabad. Ilyen Brom valódi személye és még sok más. Brom halála is teljesen másképpen alakult a filmben. Az egyik történet szerint Eragon védelmébe szált, amikor meghalt, a másik szerint a ra'zacok ölték meg.

A szereplőket én teljesen másképpen képzeltem el. Arya a könyvben egy hosszú fekete hajú, tünde

 nő, míg a filmben szinte szőke a haja és mások az arcvonásai is. Nekem kicsit furcsa volt, hogy a film végén Arya nagyon nyitott Eragon felé, míg a könyvben én nem emlékszem rá, hogy ennyire az lett volna.

A színészek játéka szerintem jó, nekem tetszett. A film színes és ha eltekintünk attól, hogy sok köze nincs a könyvhöz, akkor jó, sőt izgalmas. Először én a filmet néztem meg, még nagyon régen és akkor tetszett, mind a történet, mind a szereplők. Rá pár évre elolvastam a könyvet, ami nagyon tetszett, másról sem tudtam beszélni és azt mondtam, hogy na most nézzük meg a filmet. Többen is néztük, de már az idegeikre mentem, mert míg az első 30 percnél tudtam magamon uralkodni, úgy ez már a film végéig nem volt rám igaz. Folyamatosan mondtam a magamét, hogy semmi nem úgy van, mint ahogyan kéne. :) Persze ez nem igaz, csak én nem így ismertem a történetet.

Jó pár fontos momentum kimaradt a filmből, amik egyébként azért is lennének fontosak, mert a 4. kötetben is visszautalás van rá. Ilyen például Solembum jóslata, ami a filmben sehol sincsen. Vagy olyan dolgok történnek, amik miért történnek? Az egyik legfurcsább a számomra, hogy a filmben a ra'zacok meghalnak. Ez a viszont kihat a következő részekre is, mivel a 2. kötetben a ra'zacok Carvahallt megtámadják és ez az, ami miatt Roran oda jut, ahova.

A film 2006-os, de azóta sem nagyon volt hír arról, hogy folytatnák, mivel a megjelenése után, eléggé rossz kritikát kapott, annyira, hogy a 10. legrosszabb helyre került. 

Vannak olyan feltételezések, hogy már kész is van a 2. rész és készül a 3., de sokan abban reménykednek, hogy lesz egy másik 1 rész, hogy kijavítsák a hibákat.

A mondó vagyok, hogy egy teljesen más történetet hoztak létre, amivel nincs baj, csak az, hogy a könyv alapján szerették volna csinálni. Ha viszont csinálnának folytatást, akkor kíváncsi lennék, hogy hogyan oldják meg azokat a hibákat, amiket elvétettek az első filmben, vagyis a kihagyott részek hiányát. De nem bántam meg, hogy megnéztem a filmet is, mert visszagondolva vicces, hogy mennyit morogtam közben. :D