Vér csöppen az arcomra,

Mintha csak tinta volna.

Végig húzom rajta ujjam,

Ahogy sok film mutatja.

 

Nem alszik ez a vér soha,

Nincs ideje ahhoz neki.

Nem hagyom, hogy pihenjen,

Így kell mindennek véget vetni.

 

Sok seb tetoválásként ékesít,

Nem tagadom ki tette.

Az ábrák részei létemnek,

Nem is tudom hány éve.

 

De nincsen már sok hátra,

Az utolsó csepp is kifolyik.

Kiszáradt testemet nézi a lelkem,

Mely örökké itt barangol.

És most jött el a pillanat, hogy leszögezzem nem élek mazochista vagy önkárosító életet. Ez a vers is csak egy dolog abból a sok mindenről, amik körülöttem, vagy a világban történnek.