Lehet, hogy kiket igazi barátnak hiszek,

mégsem azok.

Az arc mögött rejtenek,

egy másik arcot.

Felém csak mosolyognak,

és oly kedvesek.

Hátam mögött rosszat mondanak,

nem szeretnek.

 

Tudom, igaziból nem szeretnek,

kihasználnak, elfelednek.

Mondanak ők szépet és jót,

de a hazugság bennük lapul.

Mit mondok, arra nem figyelnek,

csak mennek, s nevetgélnek.

 

Lassan tudomásul veszem, 

tennem kell ez ellen.

Oda megyek s üvöltöm,

"Tudom, hogy mások vagytok."

Csak játsszák a jó fejedt,

igazából kegyetlenek.

Nem érzem jól velük magam,

mert mindig magamra hagynak.

Na jó a művészi szabadság értelmében remélem mindenki elnéz nekem pár dolgot és ez a következőekre is érvényes. :D